Sportolóknak az Iyashi Dome kivételes kondicionálási lehetőség...
Sportolóknak nagyszerű lehetőség a teljesítményük fokozására, az optimális fizikai kondíciójuk elérésére, majd a minél gyorsabb regenerációra és immunrendszerük erősítésére. Az idegrendszer kiegyensúlyozásával egy egyenletes, stabil teljesítménynövelés érhető el!
A 20-23 éves sportolókon azt figyelték meg, hogy az Iyashi Dome-ban eltöltött 40 perc után a HSP 70 mennyiség 2-2,5-ször magasabb volt, illetve az immunrendszer teljesítőképessége jelentősen emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az, aki az Iyashi Dome kezelésben részesül a verseny előtt, az optimális fizikai kondícióban lesz és a versenyszámok között sokkal gyorsabban fogja visszanyerni erejét.
Kezelés után a HSP 70 fehérjék mennyisége folyamatosan növekszik addig, amíg két nap múltán el nem ér egy maximum értéket, utána a számuk fokozatosan csökken a negyedik napig. Ezért a verseny napja előtt legkésőbb két nappal érdemes az Iyashi Dome kezelést igénybe venni, hogy a HSP 70 fehérje a megfelelő koncentrációt elérve segítse teljesítményünket.
Ha egy sportolónak verseny előtt csökkentenie kell testsúlyát, a fogyás során izomtömegének súlya is csökken. Az Iyashi Dome-mal való fogyás esetén a zsírtartalékunkból veszítünk (lásd: cellulitisz kezelés) és közben az izom tömege nem csökken, hanem inkább növekszik. Az Iyashi Dome ezen hatása a szerves alapú hosszú hullámú infravörös sugarak által létrehozott növekedési hullámoknak köszönhető.
A hammam és a szauna lehetővé teszi a fogyást, de itt az izzadás során alapvetően vízről (lásd később: 1-es kategóriájú izzadtság) van szó és nem a zsírsejtek méretének csökkenésről.
A sport is lehetővé teszi a fogyást, de a rendszeres sportolás esetén főleg az izomzat fejlesztése érhető el és nem a zsírok eltávolítása, hacsak nem egy nagyon intenzív sportot űzünk, mellyel viszont kockáztathatjuk az egészségünket. Az izmok fejlődnek, de a zsírsejtek eltávolítása nagyon elégtelen.
A gyermek szervezetében a növekedés során a HSP 70 fehérjék természetes módon termelődnek megfelelő mennyiségben. Életkorunk előrehaladtával szervezetünk egyre kevesebbet állít elő belőle. Ezért nyerjük vissza erőnket egyre lassabban egy fizikai erőkifejtés után és ezért gyógyulnak sebeink is lassabban.
Az Iyashi Dome a hosszú hullámú infravörös sugaraknak köszönhetően alacsony hőmérsékleten is lehetővé teszi a faggyúmirigyek általi izzadást, és a HSP 70 fehérjék termelődését, mindezt erőfeszítés nélkül!
Ideális izzadási eszköz, mert nem terheli a szívet, a vérkeringés normális marad, a hajszálerek kitágulnak, elegendő oxigén árad szét és a test egész felületén kapjuk a szervezet számára a legjobb frekvenciájú hosszú hullámú infravörös sugarakat, mindezt szenvedés és fáradtság nélkül!
Méregtelenítés izzadás által
*1-es kategória: A verejtékmirigyek által (sport, fürdő, szauna, hammam) olyan izzadást hozunk létre, melynek összetétele közel áll a vizeletéhez: só, húgysav, ammóniasav, aminosavak, kálium, kreatin, karbamid, víz.
**2-es kategória: A faggyúmirigyek és a külső elválasztású mirigyek által (intenzív sport**, Iyashi Dome) olyan izzadást hozunk létre, amely alapvetően a következőkből tevődik össze: zsírok, köztük koleszterol, zsírsav, tejsav, bőr alatti szövetzsír, aktív oxigén és a test által elraktározott és felhalmozott méreganyagok és nehézfémek (higany, kadmium, ólom…), dioxin.
**Intenzív sport: Referencia alapként vegyünk egy 30 km-es maratoni futást. 20 km-ig a test *1-es kategóriájú izzadást produkál. 20 és 30 km között a test a zsírtartalékaiból kezd meríteni azért, hogy azokat energiává alakítsa át. Így ez az izzadás **2-es kategóriájú.
Egy kezelés során testünk az Iyashi Dome-ban ugyanolyan mennyiségű izzadtságot termel, mint egy 30 km-es maratoni futás** során, de a szervezet túlzott igénybevétele nélkül.
A test mélyreható tisztítása következtében az Iyashi Dome 290-580 kiló kalória és 0,5-1,2 l izzadtság veszteséget biztosít minden használat alkalmával.